Hős utca hangjai

Mire is költhető a Hős utcára fordítható 2,1 milliárd forint?

2018. augusztus 24. 23:30 - hosutcahangjai

Támogatási szerződés-közadat igénylés

Demeter Márta közreműködésével, közérdekű adatigénylés révén a Hős utcai lakók és az érdeklődők számára is hozzáférhetővé vált a Kőbányai Önkormányzat és a Belügyminisztérium között kötött Támogatói Okirat, amelyből megtudható, hogy mire is költhető el a 2,1 milliárd forint.

 A Támogatói Okirat szerint a következő tételekre a következő összegű pénzösszeget lehet költeni:

Lakásvásárlás, kisajátítási kártalanítás: 1.111.000.000 Ft

Felújítás, ingatlanvásárlás: 225.000.000 Ft

Bérleti jogviszony megváltása: 96.000.000 Ft

Értékbecslés: 5.000.000 Ft

Ügyintézési, közigazgatási, bírósági és egyéb eljárási költségek, követeléskezelés: 60.000.000 Ft

Társasházi tartozások megfizetése: 153.000.000 Ft

Társasházi közös költség megfizetése: 220.000.000 Ft

Megvásárolt ingatlanok terhei: 200.000.000 Ft

Elhelyezési kötelezettségből származó költségek: 30.000.000 Ft"

 

 A lakók és a Kontúr Egyesület mindebből a következő következtetéseket vonták le a támogatási szerződés költségvetési soraiból:

 Magántulajdonosokat érintő tételek:

- Ezek szerint 136 lakást 7.000.000 Ft.ért kíván megvásárolni az önkormányzat a magántulajdonosoktól, ezen felül pedig 159.000.000 Ft-ot egyéb cserealapot képező ingatlan megvásárlására különítenek el.

Mindez azért érdekes, mert az önkormányzat június óta folyamatosan hívja be a lakókat tárgyalni, illetve az önkormányzat jogásza folyamatosan járja a két lakóépületet, s egyelőre majd mindenkinek 4,2 millió forintos ajánlatot vagy önkormányzati bérlakásra tettek ajánlatot

Egyelőre egy idősebb lakóról tudunk aki belement a 4,2 millió forintos vételárba, s vidékre költözött. 2 lakóról tudunk, akiknek cserelakás lett beígérve, de azt nem tudni, hogy saját tulajdonú vagy önkormányzati lakás. Papírt még nem kaptak. Azt mindenesetre minden lakó sérelmezi, hogy saját magántulajdonú lakásáért az önkormányzat csak határozott idejű lakásbérleti szerződést ajánl fel. Jelenleg ugyanis a kőbányai lakásrendelet nem teszi lehetővé, hogy valakivel határozatlan idejű lakásbérleti szerződést kössenek. Mindez aránytalanul nagy veszteségként élik meg a lakók, s sorra utasítják vissza az ajánlatokat, mivel nem bíznak az önkormányzatban, hogy majd a határozott idejű lakásbérleti szerződést a jövőben meghosszabbítja. Főleg ha olyan házba kapnak  bérleti szerződést, amelyet később szanálni kívánnak vagy éppen az önkormányzat racionalizálni kívánja a bérlakás állományát. Lsd. pl. VIII. kerület, ahol sorra adják el az önkormányzati lakásokat.

Ma Budapesten nem lehet  7.000.000 Ft-ért lakást találni (nem hogy 4,2 millióért). A magántulajdonosok között sok az idős vagy egyedülálló, aki hitelt nem tudnak felvenni, illetve jövedelmük nem engedi meg, hogy hitelt fizessenek. Ezért is követeli a lakók egy csoportja, hogy akkora összeget kaphassanak, amelyből hasonló kondíciójú lakást tudnak vásárolni Budapesten. 

A lakók azt is sérelmezik, hogy az önkormányzatban történő tárgyalások megalázó hangnemben történnek, amelyek a lakók szerint felháborítóak és elfogadhatatlanok. Tapasztalható, hogy az önkormányzat a lakókkal előítéletes, s az ott élők nagy részét nem is ismeri.

Na és akkor itt vannak a önkormányzati lakások és bennük élőket érintő tételek:

Felújítás, ingatlanvásárlás: 225.000.000 Ft

Bérleti jogviszony megváltása: 96.000.000 Ft

Az okirat szerint egyrészt azzal terveznek, hogy 50 db 45 m2-es  önkormányzati lakást újítanak fel, 100.000.- Ft/m2 áron tervezve összesen 225.000.000 Ft-ért, másrészt viszont azzal is kalkulálnak, hogy 40 db határozatlan idejű bérleti jogviszony darabját 3.000.000 Ft-ért váltanák meg, ami nem feltétlenül életszerű a jelenlegi helyzetben, hiszen a legtöbb lakó lakhatást szeretne Budapesten, tehát nem fogja eladni bérleti jogviszonyát az önkormányzatnak.  Itt van is egy számszaki hiba, hiszen a 3 millió*40= 120 millió és nem 96 millió. Ehhez fontos információ a következő:

Jelenleg a Kontúr becslése szerint jelenleg kb. 16 határozatlan, kb. 5-6 határozott  idejű szerződéssel (utóbbi családok egy része már tavaly kapott másik bérlakást, többek között a Tárna utcában, de azt az önkormányzat tavasszal visszavonta és a Hős utcában hosszabbította meg szerződésüket 2018. december 31-ig) rendelkező család él a telepen. S rajtuk kívül még van 5-6 kilakoltatás előtt álló család, illetve van 8-10 bérlemény, amelyben nem ismert a lakók kiléte. Összesen tehát kb. 40 család élhet még önkormányzati bérlakásban.

Ha leakarnánk egyszerűsíteni az önkormányzat kalkulációját, akkor ők azzal számolnak, hogy kb. 32 lakás bérleti jogviszonyát 3 millió forintból vásárolják meg, s további 50 lakást felújítanak a magántulajdonosok, önkormányzati bérlakásban élők részére.  A fentiekből jól látható, hogy az egyes sorok között nagyok az átfedések, illetve nem gondolnánk, hogy az önkormányzati bérleményekben élők eladnák a határozatlan idejű bérleti jogviszonyukat.

Értékbecslés

A lakók egyelőre nem találkoztak értékbecslővel, illetve ha volt is kint az önkormányzat embereivel, akkor arról nem kaptak egyértelmű tájékoztatást, illetve visszacsatolást. Az ingatlan értékbecsléséről meg főleg nem! Tudomásunk szerint jelenleg csak az önkormányzat jogásza jár ki a telepre, de  ő nem hivatalos értékbecslő.

Ügyintézési, közigazgatási, bírósági és egyéb eljárási költségek, követeléskezelés:

Minderre 60.000.000 millió forintot számoltak el, amely alá akár a szociális munkát is eltudnának számolni, azonban várhatóan az árverezési vagy kilakoltatási költségeket, a rengeteg közös költségtartozás széljegyre való bejegyzésének ügyvédi költségét  kalkulálták be, amely hosszú idejű elmaradása a Vagyonkezelőnek és éppenséggel nem a lakhatás megtartását, adósságkezelést célozza meg, hanem az emberek, családok ellen használják majd fel. 

Társasházi tartozások megfizetése- 153.000.000 Ft

Nem igazán értjük, hogy majd 1-1,5 év alatt ez a tartozás hogyan növekedhetett majdnem a kétszeresére. A 2016-os beszámoló szerint a társasház kintlévősége: 81.907.884 Ft-ra rúgtak.

Közös költség tartozás-220.000.000 Ft

A 2016-os beszámoló szerint a közös költség tartozások 151.612.643 Ft-ot tettek ki. (lásd: a Kontúr Egyesület összefoglalóját,  mely kalkulálta a közös költség tartozások vajon hány évre visszamenően gyűltek fel)  Ennek egy része elévült (60 hónapnál korábbi tartozások), mert sok esetben nem indította meg a társasház a behajtást. Mindez azt jelenti, hogy a közel 120.000.000 Ft-tól esik el a Társasház, mivel a 5 éven túl  a tartozások  már nem behajthatóak. Tehát ennek fényében a közös költség tartozásra maximum 60-90 millió forintot tudna az önkormányzat elszámolni. 

Ha ezeket a tételeket az önkormányzat bekalkulálta, akkor ez vajon azt jelenti, hogy nem fogja tartozásként levonni ezeket a lakóktól a vételárból? 

Megvásárolt ingatlanok terhei: 200.000.000 Ft

Ide az önkormányzat a üres és megüresedő lakások nyílászáróinak falazásával, őrzésével, valamint ellenőrzésével kapcsolatos költségeket, illetve a társasház közös udvarának és közvetlen környezetének folyamatos rendben tartását, hulladékszállítással kapcsolatos költségét kalkulálta be. 

Jelenleg a tapasztalatok szerint 1 fő jár ki végigfényképezni a lefalazott önkormányzati lakásokat. Május óta egyszer került alapos kitakarításra a terület, illetve arról tudunk, hogy a Kőkert Nonprofit Kft heti 3 alkalommal szemétszállítás után rendbe rakja a kukák helyét, de szemetet, bútorokat nem szállítanak el. 

Összegzés:

- Ma Magyarországon lakhatási válság van. A Hős utca 15. alatt álló két épület lebontásával újabb ingatlanok mennek kárba. Mondjuk ezt úgy is, hogy a Hős utcából mindenki menekül a kialakult állapotok miatt, illetve mondjuk ezt úgy is, hogy a B épület valóban rossz  állapotban van, ahogy az A épület közmű hálózata is. 

- Továbbra is fontos lenne, hogy az Önkormányzat és az általa preferált civil szervezet partnerséget ajánljon a jelen lévő Kontúr Egyesületnek -akik 5 éve settlement avagy közösségi munkát végeznek a területen- és a lakók felé is, hiszen a helyi tudás mindennél többet ér.

- Sajnálatos, hogy a támogatói okiratban nem kerültek  nevesítésre az ún. soft elemek ( szociális munka, munkahelyteremtés, képzés stb.) amelyek minden telepfelszámolás alfája és omegája kellene hogy legyen. Mindezt az EMMI által kiadott szakmapolitikai stratégia is indokoltnak tartja, s ugyan szerepel az önkormányzat Antiszegregációs Tervében is, hogy ezen elemekre forrást biztosít, de ez hosszú évek óta nem teljesül. 

- Talán a lobbinak és a képviselő testületi ülés elé beterjesztett javaslatnak köszönhetően a 2,1 milliárd forintból a ház bontására nem lehet költeni ebből az összegből. Ez egyrészt a lakosság szempontjából örömhír, hiszen a támogatás jelentős részét a lakhatás megoldására lehet költeni. Ugyanakkor az Illatos úti telep felszámolása óta tapasztalat, hogy minél tovább húzza az önkormányzat a bontást annál drágább lesz a telepfelszámolás, hiszen az őrzési költség jelentős összeget tehet majd ki.  Fontos lenne már most gondolkodni arról, hogy a köztes átmenetet (kiköltöztetések) miként lehet a legköltséghatékonyabban, ugyanakkor a leghumánusabban megoldani. Ebből is látszódik, hogy a telepfelszámolás átgondoltsága kérdéses. 

- Egyes költségvetési sorokat láthatóan jelentősen túlkalkulálták, ezért az ott fennmaradó összegeket fontos lenne, hogy a lakók lakhatására fordítsák. Mindez azt jelenti, hogy az önkormányzat ne 4,2 millió forintot ajánljon fel a tulajdonosoknak, hanem olyan összeget, amelyből a tulajdonosok másik lakást tudnak vásárolni Budapesten. Javasoljuk, hogy a Hős utcai lakók (első körben akik 0 és 1 millió forint közötti tartozással rendelkeznek mihamarabb kapjanak egy olyan árajánlatot, amelyből lakhatásukat megtudják oldani elsősorban Budapesten. Mindezzel a folyamat felgyorsítható lenne, illetve elkerülhetőek lennének a kisajátítási eljárások, aminek során az önkormányzat ugyancsak köteles cserelakást felajánlani, ha a lakástulajdonos azt kéri. (Ez alól kivétel, ha valakinek másik lakása is van.) 

- Fontosnak tartjuk, a lakásrendelet módosítását, kiemelten azt, hogy öröklakás megváltása során az önkormányzat határozatlan idejű lakásbérleti szerződést ajánljon fel a tulajdonosoknak. Mindez ugyan csak a felszámolás folyamatát segítené és gyorsítaná. 

- Jó tanácsként javasoljuk az önkormányzatnak, hogy mivel várhatóan nem fog beleférni a 2019. év végi határidőbe, ezért  indítsa el a támogatási okirat meghosszabbítását a Belügyminisztériumban, hogy a rendelkezésre álló összeget 2020. végéig fel lehessen használni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Sajtótájékoztatók májusa

2018. augusztus 21. 00:08 - hosutcahangjai

A Kontúr Egyesület és a Hős utcai lakók 2018. május 4-én sajtótájékoztatót tartottak a Hős utcában, mivel még mindig kiszivárgott hírekből és a napilapokból tájékozódnak, ráadásul kiderült a Népszava cikkéből, hogy a helyszínre a TEK kíván sportkomplexumot létrehozni, illetve egy zárt testületi ülésen döntöttek arról, hogy kisajátítási eljárást indítanak a Hős utcai lakókkal szemben, ha nem sikerül megállapodniuk. 

A sajtótájékoztatóról a Mérce tudósított:

Nagyon alapos összefoglalót a 10Kerkult újságírója Oszvald György írt cikket, melyből a legfontosabb részeket az alábbiakban kiragadtuk: 

 ....A Kontúr Egyesület 2014 óta tart gyerekfoglalkozásokat ezen a helyen, s már 2015-ben, az antiszegregációs program kapcsán jelezték az önkormányzatnak, hogy ha szeretnék felszámolni az eléggé visszás állapotokat, akkor szükség van egy rövid és egy hosszú távú felmérésre, melyekhez szükséges forrásokat rendelni.....Urbanovszky Zsuzsa elmondta, jelenleg a Hős utcában 200 háztartás van még jelen, ebből 50 lakás önkormányzati tulajdon. „Közülük 5-6 család kapott eddig cserelakást, de az elköltözésük azóta is várat magára” – közölte. Az elmúlt hónapban három család bérleti szerződését vonta vissza az önkormányzat, s őket a Tárna utcában, illetve a Szállás utcában kívánta elhelyezni, de ez csak terv maradt, mert nem tudta az „új” lakásokat felújítani, s ezért a családoknak maradni kell a Hős utcában...

 

Mihály Bulcsú a Kontúr önkéntese szociális aspektusból közelítette meg a Hős utcai helyzetet.

   – A Hős utcával kapcsolatban sok minden elmondható és sok minden nem. Egy viszont biztos, a Kontúr Egyesület jelen van a Hős utcában, a gyerekeken keresztül jelen van a családok életében. Látjuk a telep felszámolása miatt valószínűleg tudatosan bizonytalanságban tartott lakókat, látjuk a lakótömbök tudatos elszigetelését, a sajtó tudatos manipulációját, hogy az itt lakókat mind egy kalap alá véve érdemtelennek, bűnözőnek tartsák – mondta.

   Ellenpontként tette hozzá, hogy több éve járnak ide, s nem érte őket semmilyen atrocitás, bántalmazás, még „rossz szót is alig kaptak”.

   Javasolta, hogy akit érdekel a Hős utca története, keresse fel a Kontúr blogját a honlapjukon, s kövesse a történéseket.

 Mihály Bulcsú súlyos szavakkal minősítette az önkormányzati álláspontot.

   – Megdöbbentő számunkra, hogy a Kőbányai Önkormányzat elutasít mindenkit, amikor pontosan tisztában van azzal, hogy a kerületi szociális ellátó rendszer döbbenetes hiányokkal küzd. Jelenleg nincs más egyesület rajtunk kívül, amellyel érdemben kommunikálni tudna. Mégsem hajlandó velünk szóba állni. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy dolgozó, lakni akaró embereket ismertünk meg, akikről az önkormányzat – a mi ismereteink szerint – szakértők, szociális munkások bevonása nélkül, zárt ülésen dönt a lakhatásuk kisajátításáról! – fejtette ki.

   Végezetül köszönetet mondott Tóth Balázsnak, aki egyetlenként állt velük szóba, s képviselte a Hős utcai lakosok érdekeit. Felszólította az önkormányzatot a párbeszédre, s hogy kövesse érdemben az itt lakók sorsát.

 

Kormos Márta  azt mondta, hogy „mi vagyunk a Hős utcai lakosok, akik nem tudják, mi lesz a jövőjük.” Amit tudnak, azt is csak a médiából, hogy az önkormányzat megkapta a kért 2,1 milliárd forintot. A március 22-ei testületi ülésen ott álltunk megfürödve, elvették a szót tőlünk és megint nem tudtunk meg semmit – panaszolta.

 Elmondta azt is, hogy amikor idejöttek lakni, sokkal jobb volt a környezet, s úgy hiszi, hogy a jelenlegi állapotokat a nemtörődömség okozta.

   – Nem mindig azokat lehet felelőssé tenni ezért, akik itt laknak. Vannak, akik a héttérből szurkolnak, hogy ilyen körülmények kialakuljanak. Mi nem ezek vagyunk, mi lakni szeretnénk! Azt is szeretnénk, ha az önkormányzat meghallgatna minket, hogy mi hogyan szeretnénk rendezni a lakhatásunkat. Mi is tisztességes adófizető állampolgárok vagyunk, és lakni szeretnénk, emberhez méltó körülmények között – zárta mondandóját.

Sárdi Gergely azt hangsúlyozta, hogy itt nem csak bűnözők élnek, de rendes családok is. Panaszolta, ha gyerekeik megkérdik őt, mi lesz jövőre, hová mennek lakni, nem tud rá felelni.    

   – Azt üzenném a polgármester úrnak, hogy ő egy megválasztott képviselő, mi választottuk őt meg, s az lenne a dolga, hogy minket képviseljen. Teljesen hihetetlennek tartom, hogy másfél év után sem hajlandó arra, hogy eljöjjön hozzánk, s elmondja, mi lesz velünk? Semmiféle tájékoztatást nem ad nekünk. Olyan helyzetbe akarnak minket belekényszeríteni, amiről nem adnak semmiféle felvilágosítást – szólt Sárdi úr üzenete.

 

 A sajtótájékoztatót követően több Tv is lehozott a kialakult állapotokról szóló riportot:

Célpont: Gettómilliomosok: https://www.youtube.com/watch?v=ZmjmzOOPXMY&feature=youtu.be

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/apropenzert-tenne-ki-a-hos-utcai-lakosok-szuret-az-onkormanyzat-2460642

https://index.hu/belfold/2018/05/04/sajtotajekoztatot_tartottak_a_lakok_akiknek_a_haza_helyen_sportkozpont_epul/

 

Aztán jött az önkormányzat válasza, sajtótájékoztatója május 31-én:

Kovács Róbert Kőbánya polgármestere 1 órán keresztül foglalta össze a szociális bérlakásokkal kapcsolatos tudnivalókat. Az utolsó fél órában a sajtó kérdéseire válaszolt Kovács Róbert. 

Újságírói kérdésre elmondta, hogy a lakások piaci értékről még nem tudnak semmit mondani ők  3-5 millióra becsülik. Elhangzik továbbá, ami ugyancsak téves információ a részéről hogy "szinte nincs olyan lakás a Hős utcában, ahol ne lenne 2 millió forintos jelzáloghitel 1-1 lakáson, de beszélhetünk 5 millióról is meg 200 milliós nagy tartozásról is. Ez a tulajdni lapon jól láthatóak és jól követhetőek." Újságíróknak elismeri, hogy keresik a jó gyakorlatokat, hogy más önkormányzatok miként tudták megoldani hasonló szegregátumok felszámolását. Itt említi, hogy tárgyalnak az EMMI illetékes főosztályával, illetve említi az ózdi és a miskolci gyakorlatot. Érdekesség, hogy utóbbi önkormányzati gyakorlatot még az  Alapvető Jogok Biztosa is vizsgálta egy jelentésében, hogy mennyire jogszerű az önkormányzat gyakorlata.  Íme a bevezető mondat az AJBH honlapjáról:

Miskolcon olyan jogszabályi felhatalmazás nélküli, megfélemlítő hatású, razziaszerű közös hatósági ellenőrzési gyakorlatot alakítottak ki, amely a tisztességes eljáráshoz, a magánszférához és a jogorvoslathoz való jogot, valamint az egyenlő bánásmód követelményét is sérti. Ezek megállapítása mellett az ombudsman és helyettese a törvénysértő helyi rendszabályok hatályon kívül helyezését, a miskolci szegregátumok helyzetének, a kilakoltatások és a hajléktalanná válás problémáinak hosszú távú megoldását kérve a miskolci önkormányzathoz és a szaktárcákhoz fordult ajánlásaival.

A kisajátítási eljárásokról Szabó Krisztián az önkormányzat jegyzője elmondta, hogy az önkormányzat értékbecslést végez, s ezt követően megteszik az ajánlatokat. Aki a vételi ajánlatot nem fogadja el és az önkormányzat más módon sem tud megegyezni az ingatlan tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatban, akkor kisajátítási eljárást fog indítani az önkormányzat. Mindez azt jelenti, hogy a magántulajdonjog megszerzésének és közcél érdekében az eljáró kormányhivatal hatósági eljárás keretében fog döntést hozni, azaz megállapítja a kisajátítás tényét és megállapítja a kártalanítási kötelezettséget. Azt az összeget, amelyet az önkormányzatnak ki kell fizetnie a tulajdonos részére, s hozzá teszi, hogy van helye jogorvoslatra. 

Ami összességében érezhető, hogy az önkormányzat nem teljeskörűen tájékozott a Hős utcában élők helyzetével kapcsolatban, s elsősorban a szerhasználó, deviáns emberekként tekint az ott élőkre. Szabó Krisztián mondanivalóját is kilehetne egészíteni egy-két plusz információval, amelyet ugyan csak tartalmaz a kisajátítási törvény. 

Befejezésül álljon itt az Index népirajza a Hős utcáról.

32332106_1739416759474881_7364654695320649728_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Terjednek a hírek

2018. augusztus 21. 00:08 - hosutcahangjai

Egy Hős utcai lakó 2018. májusi eleji írása

És eljött 2018 májusa. Még mindig nem tudunk semmi konkrétumot arról, hogyan, mikor, milyen módon fog történni a Hős utcai „gettó” felszámolása? Ami csak a külvilágnak és a polgármester úrnak gettó, nekünk a lakóhelyünk! Itt nevelik sokan tisztességesen a gyermekeiket, innen járnak el munkába és ide térnek haza kipihenni magukat a munkaidő letelte után.

Hogy miért innen és miért ide? Mert az anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé egy jobb környéken lévő lakás megvételét, vagy azért mert nem merik felvállalni a hitellel terhelt lakást, félve a munkanélküliségtől, családi csődtől, vagy egyszerűen csak az anyagi ellehetetlenüléstől.

Terjednek a hírek fénysebességgel és mi még mindig nem tudjuk, mit higgyünk el belőle? A legrosszabbat? Amik kilakoltatással és hajléktalansággal fenyegetnek? Ez sem lehetetlen, de még bízunk benne-nem így lesz.

Terjednek a hírek, hogy a ledózerolt lakásaink helyén rekreációs központ épül a TEK és a rendvédelmi dolgozók részére. Már az elképzelt terveket is közzétette a Népszava, a Hős utcai lakók elhelyezéséről még sincs semmiféle, elsőkézből származó infónk-miközben a polgármester úr folyton azt nyilatkozza a sajtónak, hogy megoszt velünk mindent.

Terjednek a hírek, de még egyetlen egyszer sem szóltak arról, miként képzeli el az önkormányzat a Hős utcai családok elhelyezését. Csak találgatások vannak, ezek pedig nem biztatóak.

Terjednek a hírek: már megkapta az önkormányzat az állam által kiutalt 2,1milliárdot a Hős utca rendbetételére. Még mindig nincs konkrét terv közzétéve ennek a pénznek a felhasználásáról. Csak zárt ajtók mögött tárgyalják a Hős utca ügyét az önkormányzatnál. Mintha mindezt titokban kellene csinálni. Így viselkedik az a gyerek, aki rossz fát tett a tűzre és fél a lebukástól és a szülői ( választópolgári) retorziótól. Miért kell ezt ennyire titkolni? Mi van ebben ennyire szégyenletes, hogy nem mernek nyíltan beszélni róla?

Terjednek a hírek: Meghívtuk az önkormányzat képviselőit és a polgármester urat is egy közös beszélgetésre a Hős utca jövőjéről. Nem jött el. Meghívtuk másodszor is: Köszönte szépen, nem ér rá, nem jött el. Elmentünk a testületi ülésre, ahol is napirendre tűzték az ügyünket: de mire felszólalhattunk volna, -megvonták tőlünk a szót és lebűnözőztek bennünket.

Terjednek a hírek: sajtótájékoztatóról, ahol a lakók elmondják félelmeiket a jövőt illetően. Eljöttek a riporterek, de ismét távol maradtak a sorsunkról a fejünk felett döntők.

Terjednek a hírek : és a Hős utcai lakók egyre elkeseredettebbek és egyre inkább megkeményednek: Nem adják bagóért el az otthonukat!!! Nem az bántja a lakókat ,hogy  a rendvédelmi szerveké lesz a terület, hanem az ,hogy nem tudják, mi lesz velük, hol lesz az ő új otthonuk?

Terjednek a hírek: 9200nm-nek új gazdája lesz, de mi lesz az itt lakókkal?

 

Szólj hozzá!

Megy a pingpong avagy hírzárlat a köbön

2018. augusztus 17. 16:27 - hosutcahangjai

Játékosok: Belügyminisztérium-Kőbányai Önkormányzat

Tavasszal folytatódtak a találgatások, hogy vajon mire lesz elegendő ez a 2,1 milliárd forint a Hős utca vonatkozásában. Találgat a sajtó, a lakók és a velük közvetlenül kapcsolatban álló, helyi Kontúr Egyesület.

Demeter Márta a következő kérdéseket tette fel Pintér Sándornak:

  • Pontosan mikor kapja/kapta meg a kőbányai önkormányzat a kormány által biztosított 2, 1
    milliárd forintot?
  • Milyen feltételekkel kapja/kapta meg az önkormányzat ezt a pénzt? Készült-e a komplex
    telepfelszámoláshoz pénzügyi háttérszámítás? Azt ki készítette ? Ön szerint mire lesz elegendő ez az összeg, annak a tudásnak a fényében, hogy a társasházban közel 150 magántulajdonos, s közel 40 önkormányzati bérlakásban él ő család él, s a társasház jelentős kintlévőségekkel rendelkezik ?
  • A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában -Mélyszegénység, gyermekszegénység ,
    romák- (2011-2020)  foglaltakat miként kívánják érvényesíteni a kőbányával kötendő
    támogatási szerződésben? Milyen komplex intézkedéseket kezdeményeznek a Hős utcai
    helyzet rendezésére és mennyi kormányzati forrást biztosítanak ezekre ?
    (drog-prevenciós programok, szociális segítségnyújtás, egészségügyi szolgáltatások, családsegítő
    szolgáltatás? Felvették-e kapcsolatot az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért
    Felelős Államtitkárságával annak érdekében, hogy a telepfelszámolás/teleprehabilitáció során a
    stratégiában szereplő alapelvek érvényesüljenek ?
  • Milyen garanciát kér a Belügyminisztérium az önkormányzattól, hogy ebből a pénzből
    minden Hős utcában élő család lakhatását biztosítsa (anélkül, hogy akaratuk ellenér e
    kiszorítanák őket Budapestrő l), s elsősorban a ott élő k lakhatását biztosítsa az
    önkormányzat, s a támogatást ne a bontásra költse el ?
  • A Belügyminisztériumnak mi a tudása arról, hogy az Önkormányzat kinek kívánja a
    telket/házakat átadni/eladni? Igaz-e hogy a területet a Terror Elhárítási Központ kívánj a
    majd az Önkormányzattól átvenni ?
    • Pontosan milyen feladatokra használhatja fel a pénzt a k ő bányai önkormányzat ?

http://www.parlament.hu/irom40/19914/19914.pdf

 

Majd érkezett a válasz, ami elég semmitmondó lett és a labdát visszadobta a Belügyminisztérium az önkormányzatnak. 

 

valasz_pinterii.jpg

Szólj hozzá!

"Miért nem tudnak rendet tartani a Kőbányai Hős utcában?"-Demeter Márta kérdez

2018. április 30. 17:17 - hosutcahangjai

Pintér Sándor válaszol

 

Demeter Márta LMP-s képviselő asszony feltette a kérdést Pintér Sándor Belügyminiszter úrnak, hogy

A válaszban sok köszönet nem volt!

 

pinter1_1.png

A teljes kérdés-választ itt olvasható: 

Teljes válasz itt olvasható: http://www.parlament.hu/irom40/19577/19577-0001.pdf

Nos kicsit kommentálva belügyminiszter úr válaszát:

Állítás: "fokozott erőkkel és megerősített járőrszolgálattal vannak jelen a Hős utcában és környékén".

Válasz: Természetesen ezt érzékeljük mi is.  Olykor 8-10 fő is áll a Hős utcában, néha kocsikkal. Csak kérdjük, hogy minek? A kapuig biztonságban érezzük magunkat, aztán a lépcsőházakban már kevésbé, mert a dillerek és a drogosok ott üzletelnek. A rendőrök nagyon ritkán jönnek be a házakba. 

No aztán úgy is érzékeljük, hogy jelen vannak, hogy ha kimegyünk a Pennybe, akkor is ellenőriznek minket, ha hazajövünk, akkor is. Mire jó ez a folytonos igazoltatás? Múltkor az egyik lakó mesélte:

" Jövök haza a húzós kiskocsimmal a Pennyből, a kezem tele volt. Ott volt pár méterrel odébb egy drogos totál benyomva. Kit ellenőriz a rendőr? Hát engem! Akinek tele van a keze a vásárolt holmikkal!"

A szerhasználók a házban vagy az udvaron dobják el a tűket, mert haza már nem viszik a fokozott rendőri jelenlét miatt, így itt hagyják nekünk, hogy mi és a gyerekeink lépjünk bele vagy kerülgessük őket.

Állítás: "A Hős utca és környéke közbiztonságának helyzetét a BRFK komplex módon, folyamatosa n
kiemelt figyelemmel kíséri . Éppen e céllal a kerületi gépjárműparkot is bővítetteik, a
közelmúltban 6 db új Skoda Octavia típusú szolgálati gépjárművet szereztünk be a kerületi
rendőrség számára"

Válasz: A komplexitást nem érezzük. Miért nem ültek már le a lakókkal és a Kontúrral, hogy szerintük, miként kéne kezelni ezt a problémát?  A rendőrautókkal, pedig nem tudunk mit kezdeni, mert itt bizony a készenlétis kollégák vitézkednek.

Állítás: "Emellett a kormány tavaly decemberben arról is döntött, hogy több mint 2
milliárd forintos támogatást nyújt a Hős utcai viszonyok rendezésére a X. kerület Kőbányai
Önkormányzat részére."

Válasz: A 2,1 milliárdból vajon a Hős utcai lakók mit fognak látni? Vélhetően jóval kevesebbet, mint amennyiből másik lakást kapna az ember ma Budapesten.

S mégegy. Átlagosan 6 készenlétis kolléga van 24 órás szolgálatban. Ez számításaink szerint évi közel 50 millio forintos  kiadást jelent az adófizetőknek. Érdemes? Szerintünk nem, mivel kevés hatása van. 

 

Szólj hozzá!

Kőbányai Önkormányzat képviselő testülete előtt a Hős utca ügye

2018. április 12. 20:02 - hosutcahangjai

Január óta a Kontúr Egyesület közösségi beszélgetéseket folytat a lakókkal a lakhatási helyzettel kapcsolatban. Ennek folyamányaként 4 pontban foglalták össze kérésüket és javaslatukat a képviselő testület részére, amelyet végül Tóth Balázs LMP-s képviselő vitt képviselő testületi ülés elé. A 4 pont így szól:

1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert,hogy a Belügyminisztériummal a Hős utca 15/ A-B alatti ingatlan rendezése kapcsán kötendő támogatási szerződést és annak mellékleteit tárja a Képviselő-testület elé, s azt csak Képviselő­ testületi döntés után írja alá. Egyben felkéri a polgármestert, hogy a tárgyalások során mindent tegyen meg annak érdekében, hogy a támogatás a lakók lakhatásához kapcsolódó költségeket finanszírozza,s ne támogassa, hogy a támogatási összeget a bontási költségekre lehessen elszámolni.

2. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy 2018. március 31-ig mutassa be a Képviselő-testületnek , a lakosságnak és a területen működő civil és egyházi szervezeteknek, hogy miként kívánja felszámolni a Hős utcai telepet. Ehhez kapcsolódóan tegye nyilvánossá a Hős utcai telepfelszámolással kapcsolatos szakmai és ütemtervét, s az ezt alátámasztó költségvetést ebben külön kitérve az önkormányzati lakók elhelyezésére (családonként) és a magántulajdonosok lakhatási elhelyezésére, illetve a lakóknak felajánlott vételi árra. A szakmai terv vegye figyelembe az Antiszegregációs Tervben javasolt elemeket. Ezen kívül
vizsgálja meg, hogy az A épületet lehet-e hasznosítani azonos vagy más célra, funkcióra, s az ehhez tartozó költségeket tárja a nyilvánosság elé.

3. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy addig az időpontig ne lehessen a 2, 1 milliárd forint támogatás terhére semmilyen számlát elszámolni, amíg a Belügyminisztériummal kötendő támogatási szerződést, telepfelszámolással kapcsolatos ütem- és szakmai tervet s ezt alátámasztó költségvetést nem tárja a Képviselő-testület, a lakók és a helyi civilek elé, s azt akár több körben nem tárgyalják meg s fogadják el közösen.

4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, valamint a Humánszolgáltatási Bizottságot, hogy az önkormányzati bérlakásban élő, határozott idejű jogviszonnyal rendelkező és bérleti szerződéssel nem rendelkező családoknak, ahol kiskorú gyermek él, a gyermekek jogait tartalmazó ENSZ Egyezményre hivatkozva, Kőbánya jó hírnevének megőrzése céljából, valamint a családok éve okán a jogszabályok által meghatározott keretek között biztosítson minden esetben önkormányzati bérlakást. A lejáró bérleti szerződéssel rendelkezőkkel és bérleti
szerződéssel nem rendelkező családokkal kössön új bérleti szerződéseket mindaddig, amíg a két épület nem kerül eladásra vagy elbontásra.

A testületi ülést megelőzően a Kontúr önkéntesei, illetve a társasház lakói elküldték azt a háttéranyagot, amelyben összefoglalták az elmúlt évek főbb mulasztásait az önkormányzat és a vagyonkezelő részéről, s a következőket kérték:

Kőbánya, a Kormányhatározat értelmében, megoldási lehetőséghez jutott a 2,1 milliárd
forintos állami támogatás rendelkezésre bocsátásával. Bár sem mi, sem a lakók nem tudjuk,
hogy pontosan mire kívánják fordítani ezt a közpénzt, az azonban könnyen kiszámolható, hogy ez az összeg közel 162 db 13.000.000 Ft értékű lakás megvásárlására lenne elegendő. Fontos lenne, a lakók, a helyi civil és egyházi szervezetek bevonása is a tervezésbe, valamint ha a telepfelszámolás mellett köteleződnek el - amit a lakók is támogatnak - akkor az itt élők megfelelő segítséghez és lakhatáshoz jussanak.

Ennek érdekében kérjük Önöket, hogy támogassák a beterjesztett határozati javaslatokat
átláthatóvá téve ezzel a tervezést, valamint az információ elérhetőségét, mert ez minden
kőbányai állampolgár ügye és érdeke! 

Február 22-én végül a Kőbányai Önkormányzat képviselő testülete 2 igen, 6 nem és 5 tartózkodóval nem vette fel napirendi pontjai közé. A képviselő testületi ülés végül abszurdításba fordult át amely azzal végződött, hogy a képviselő testület jelentős része elhagyta az üléstermet. Az eseményeket a MÉRCE is közvetített. 

Az eseményekről Urbanovszky Zsuzsanna kérdésére Bulcsú (Kontúr önkéntes) és Márta (Hős utcai lakos) számolt be.

 

 

 

Szólj hozzá!

Konferencia a Hős utcáról

2018. február 25. 00:07 - hosutcahangjai

Az elmúlt hónapokban fokozott sajtófigyelem övezte a Hős utcát és az itt élőket, miután a Kormány 2,1 milliárd forintot biztosít a Kőbányai önkormányzat részére, annak érdekében, hogy rendezze a telep helyzetét,

2018. február 2-án tartott, Mi lesz veled Hős utca? című rendezvényt a Kontúr Egyesület. Aktuális kérdésekre keresték a választ, meghívott szakemberek segítségével, s végül Péter segítségével. Sajnos a kerület polgármestere, Kovács Róbert levélben visszautasította a Kontúr felkérését. Pedig reménykedtünk benne, hogy végre megnyilatkozik, hogy kivel mi lesz.

A nagy érdeklődés övezte eseményről több internetes portál is részletesen beszámolt (index.hu, 444.hu, hvg.hu).

Az előadásokat követő pódiumbeszélgetést, élőben közvetítette a Mérce. A beszélgetés itt visszanézhető.

 

Szólj hozzá!

Társasházi Közgyűlésen_egy szubjektív beszámoló

2018. február 25. 00:03 - hosutcahangjai

Kelt: 2017. július

Szubjektíven fogok írni, ezek az én megéléseim. Szóval ma elmentem a Közgyűlésre. Lakók közül kb. 14-en voltak jelen, illetve a vagyonkezelőből 3 hölgy és 2 biztonsági őr.

A téma a 2016. évi beszámoló elfogadása, illetve a 2017. évi költségvetés elfogadása volt.

Én kb. 15 percet késtem amikor is az áramlopásokról volt szó.   A többiek kifogásolták, hogy az áram kábeleket a vagyonkezelő miért nem tudja hermetikusan leszigetelni, hogy ne tudják az áramot lopni. Vagyonkezelő azt mondta, hogy nincs rá pénz. Vagyonkezelős hölgy elmondta, hogy a két házban rengeteg villanyszerelési munka adódik, mivel a villanyházakat (tudjátok az a rácsos) a gyerekek rugdossák, s amiatt mennek tönkre a biztosítékok és miegymások. Javaslat volt, hogy készítsenek egy normális szekrényt a kapcsolóknak. A válasz az volt, hogy nincs rá pénz. 

- Az egyik lakó jelezte, hogy november óta ázik, a kettővel feletti szomszédtól, mert a nála lévő WC-ből ömik a víz. Mivel akiknél folyik a víz, azok illegális lakáshasználók, ezért nem lehet a Wc-t megcsináltatni. Vagyonkezelő elmondja, ha állja a Wc rendbehozatalát, annak éredekében, hogy ne ázzon, akkor kérjen számlát a ház nevére, s ha a számlákról lekerül az inkasszó, akkor kifizetik neki a számlát. Már az ügyintéző is sziszegve mondta, hogy az inkasszó ügye nem tudni, hogy mikor kerül le a ház számlájról.

- Elmondták, hogy sajnos Ottót a takarítót nem tudják tovább fizetni, ezért hát nincs takarítás, illetve a két ház között sem tudják ezentúl rendezni.(pl. fűnyírás). Kértem, hogy akkor a gyerekekre való tekintettel legyenek szívesek a Kőkerttől megkérni a fűnyírást, mert így a tűt sem lehet összeszedni. S ha ügye a gyerekek belelépnek a tűbe, akkor jön az AIDS és a HEPATITIS járvány. Az ügyintéző egyrészt elmondta, hogy a KŐKERT nem takaríthatja a társasházi részeket, illetve akkor ha sok a tű, akkor a KŐKERT munkatársaitól hogyan várhatja el, hogy ilyen veszélyes munkát végezzenek. Ha beindítják a fűkaszát, akkor a tűk csak úgy repülni fognak. 


-Ügyintéző ecsetelte, hogy a ház nem tudja kifizetni a közös képviseleti díjat, tehát ő most ingyen kellene dolgoznia, de a Vagyonkezelő jó fej és kifizeti a ház helyett az ő bérét. Valamelyik lakó megjegyezte:

"Hiaba sok a munka olyan mint halottnak a beontes!"


- Sok állítólag a targyalas a vagyonkezelo es az önkormányzat kozott a hogyan tovabbrol, mert a két ház mindenhogyan gáz állapotban van. Érdekes volt, mert azt lehetett érzékelni, hogy a Vagyonkezelő se értett egyet a "sárga házzal" a politikusokkal, hogy feldúcolták a b épületet. Azt mondták nem rajtuk múlott.


- Elhangzott, hogy nem tudják a közös költséget behajtani, mert túl sokba kerül az ügyvédi költség, s erre nincs pénze a társasháznak. 1 ingatlant sikerült az elmúlt időkben elárverezniük 1,4 millióért.


- Lakók részéről felmerült, hogy szedjék szét a két házat, legyen külön költségvetése. Ügyintéző elmondta, hogy nem tudjak szétszedni a 2 házat. Bedobta egyikőnk hogy csak az alapszabályt kellene módosítani, mire felcsattant a nő, hogy az legalább 5-6 millio ft, illetve a telket akkor megkéne osztani. Ügyintéző elmondta, hogy jegyző úr abba biztosan nem menne bele, s ez a lakók részéről ez egy illúzió, elvannak adósodva, nincs pénz, hogy ilyesmikre költsön a társasház.

Dúcolásról:

Ügyintéző elmondta, hogy a 35 millió forintot a sárga ház hitelezte meg a vagyonkezelőnek, egy külön megállapodás, szerződés keretében elkülönítve kezelték ezt az összeget.  Árajánlatot kértek be, amely 3 részből állt össze. Szakvélemény, dúcolási terv és dúcolási munkálatok.

Kérdésként merült fel, hogy a Vagyonkezelő engedi a részletfizetést, a válasz akkor igen volt. 

Nem volt mit tenni elfogadták a lakók a beszámolót. Visszakérdeztem, hogy ha minden lakó nemmel szavazott volna most erre, akkor is elfogadták volna-e mindezt? Ügyintéző elmondta, hogy mivel az önkormányzatnál több a tulajdoni hányad, ezért igen. Persze hosszan szabadkoztak, hogy ezt meglehet támadni, ha a lakók úgy érzik, hogy az intézkedések ellenük vannak. 

2017. év tárgyalása:

- Nincs ember aki az A) épületben sajnos az izzókat becsavarja...., később ügyintéző mondta, hogy várhatóan az A épületben is kifogják kapcsolni a közvilágítást


- Ottó elmondta, hogy az Önkormányzat a lakások kiürítésénél nem gondoskodik a lomok elszállításáról, így van mindig annyi bútor az utcán. Ügyintéző, hebegett habogott.  Ügyintéző szabadkozott, hogy a Katasztrófavédelem a Társasházat büntetné meg, ami ügye a lakókra hárul. Na itt szakadt át valami amikor a lakók fellázadtak. Senki nem fizet semmit, s inkább ők maguk fogják a szétkalapálni a házat, mert akkor majd biztosan történni fog valami. Elmondták, hogy ennek nincs semmi értelme. 


- Aztán ment tovább az ügyintéző a költségvetési sorokon, elhangzott, hogy köműves munkát terveztek be, mert a gyerekek a lefalazott lakásokat mindig berúgják. Itt a biztonsági őr is belépett, hogy tanúsítja, hogy ezek a gyerekek vadállatok..., aztán végül mindenki megúnta az egészet. Kérdezte az ügyintéző, hogy ki fogadja el a 2017. évi tervezett költségvetést? Mire mondták a lakók, hogy senki, hiszen ez egy színház.

Mire mondta, az ügyintéző rendben, számolta a tulajdoni hányadokat, s mivel az önkormányzatnak magasabb a tulajdoni hányada, ezért elmondta, hogy a 2017. évi teret ezennel elfogadták.

Szólj hozzá!

Hír Tv- Kormánydöntés után

2018. február 23. 23:55 - hosutcahangjai

A Hír TV az alábbi, Magyar Nemzet internetes oldalán megjelent cikkére hivatkozva jelentette meg a kormány több milliárdos támogatásáról szóló hírt. A riportban elhangzik: "Mi azt tudjuk, hogy mi partnerek vagyunk ebben, tudjuk őket segíteni, hogyha megkeresnek. Mi folyamatosan jelentkezünk, egyelőre még elzárkóztak" – mondta a Kontúr Egyesület elnöke, Urbanovszky Zsuzsanna."

 

Szólj hozzá!

​VALAMI TÖRTÉNT A HŐS UTCÁBAN

2018. február 13. 16:29 - hosutcahangjai

Kelt: 2017. augusztus 2. 

A Hős utcát használták, illetve az ott lakókat használták s különösen a gyerekeket, egy tv adó. (napló http://www.atv.hu/videok/video-20170724- heti-naplo- svaby-andrassal- 1-resz- 2017-07- 23) A Hős utcát és lakóit sokan sokféleképpen használjuk, ha be kell mutatni a szegénységet, ha félni kell, ha szociós sétát tennénk, egyetemistáknak kispénzű kutatásokra, gyakorlatra, sokszor külföldi egyetemi csoportoknak mutatják be a gettós szegénységet, hiszen nem kell utazni és a metrótól pár méterre láthatunk valamit a nyomorból.

Ezen használatoknak egy közös pontja viszont mindig van. Igyekszik nem sérteni emberi etikai normákat és ennek legegyszerűbb módja, hogy felveszik a kapcsolatot a telepen dolgozó szakemberekkel. Ugyanis van a telepen egy civil szervezet, ami elsősorban nem használ, hanem ad. Ad nonprofit jelenlétet, koordinál önkénteseket, ha kell képvisel és hetente gyermek foglakozásokat
szervez. Most éppen egy többnapos tábort igyekszik megvalósítani augusztus végén.
Személyes véleményem, hogy a szegénységet, kiszolgáltatottságot láttatni kell, de ha ezt öncélúan állatkertkertként kezelve a benne élőket tesszük (akár újságíróként, akár szociológusként), hasonlóak leszünk a nyomort előidézőkhöz.
Nagyjából ez történt, szeméthalmok közé küldött gyerekek (szülői megkérdezés nélkül) fecskendők teli totál (hozzáteszem voltam egy párszor a hős utcában még sose léptem bele), nyomor és nyomor.. szemét… és szemét….mindenki borzong…

Mindezt miért? Nagyjából megtudjuk a riportból, hogy van szegénység és borzalmas …..hát igazi mestermű, oknyomozás a javából.

Nem tudjuk meg, ki mit tesz ellene (említett médiafelület például semmit), nem ismerjük meg a filmben szerelő gyerekek küzdelmeit, hátrányait. Nem szólalnak meg a helyi politika prominensei, hogy akkor mi lesz a régóta tervezett bontással és utána ki hova megy, lehet e itt élni és ha ez nem lenne?

Szóval a riport csak elvesz és használ, kvázi megerőszakolja az ott lakókat. Marad az ott dolgozó Kontur Egyesület, a kérdések elől menekülő politikusok és mi szakemberek széttárt karokkal, hogy hát Hős utca és milyen közel és ekkora szegénység hűha..

Most már akkor itt lenne az idő ne csak használjuk adjunk is….

UI: Szociális Munkásként a Kontur tevékenységét ismerem, munkájukról csak elismeréssel tudok nyilatkozni, fájó, hiszen meggyőződésem, hogy segítségükkel lehetett volna tisztességes adást készíteni a témában.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása