Hős utca hangjai

Kőbányai közmeghallgatás_1 rész

2019. január 05. 20:34 - hosutcahangjai

Szemét ügyről avagy a szemét természete a Hős utcában

November végén a kőbányai közmeghallgatáson jártunk.

Azt reméltük sok kérdésre választ kaphatunk, jobban megérthetjük, mit és miért szeretne tenni az önkormányzat. Abban is bíztunk, hogy ha elmondjuk, mi minden miatt aggódunk, s mi mindenben vagyunk együttműködőek, segítőkészek, akkor talán majd számíthatunk valami előrelépésre. Bíztunk benne, hogy a kőbányai képviselők jobban meg fogják érteni a mi szempontjainkat, s talán nem félnek majd annyira tőlünk. 

Nem egészen ez történt. Annyira megalázóan és kioktatóan beszéltek velünk, -mint Kőbánya testén élősködőket, ostobákat, másodrendű állampolgárokat festettek le bennünket a kőbányai döntéshozók, de leginkább a polgármester- amely számunkra egészen felháborító volt. Mi mint lakók csendben tűrtünk így visszanézve, a Kontúr önkéntesei pedig nem hagyták magukat és minket, hanem többször, visszaszólva válaszoltak 1-1 méltánytalan, hazug kijelentésre. 

Több részletben osztjuk meg a tapasztalatainkat, egyszerre mennyiségre is sok volna, de talán még az olvasó idegrendszerének is túl nagy megterhelést jelentene. Ez tehát az első rész.

Ott kezdődött, hogy bár a legelsők közt ott voltunk, és leadtuk a felszólalási jegyünket, bennünket, a Hős utca témáját sorolták leghátra. Mi azért türelemmel kivártuk a sorunkat, bár végül este 10 után jöttünk el. Sőt, nagyon sok más kőbányai lakos is ott maradt – csodálatra méltó a türelmük.

Hős utca kapcsán az első ütközőpont a SZEMÉTKÉRDÉS volt. 

Egyik lakótársunk először a kerítés kérdését vetette fel, hogy nagyon drága volna, s hogy tovább rontaná a szemét-helyzetet, hisz még messzebb kerülnének a konténerek egyes lakásoktól. A polgármester erre elmondta, hogy bárki elvihetné a szemetét a kukáig most is, ahogy majd ezután is. Ebben teljesen igaza van, de talán nem kellene még jobban ellehetetleníteni a helyzetet.

Polgármester úr azt is állította, hogy már most sem szabályos, hogy a konténerek közterületen állnak. Mi tudjuk, amit a többi ott lévő kőbányai lakos nem: az FKF kérésére állnak ott a kukák, ahol állnak, ráadásul a Kőbányai Vagyonkezelő Társasházkezelője alakította ki ezt a rendszert. Tehát D. Kovács Róbert szemrehányása egészen arciprító és érthetetlen volt számunkra, hogy mennyire nem ismeri az ottani helyzetet.  A polgármester azt a látszatot keltette, hogy a Hős utcaiak még ebben sem szabálykövetőek, pedig éppen hogy együttműködőek vagyunk az FKF-fel és a Társasházkezelővel is. Nekünk sokkal kényelmesebb volna, ha bent volna a konténer, nem pedig jó 10 méterre a házaktól. Ez nem az első olyan megnyilvánulás volt az este folyamán, aminek egyetlen „haszna” az volt, hogy tovább hergelte a helyzetet hiányosan ismerőket ellenünk.

De ha már szemét, mutatjuk, hogy nézett ki az udvar egykor és ma.

22927933540_b72eea2a1b_b.jpg

2015, Pivarnyik Balázs fotója

32144902898_3f53b1ccc2_o_jav.jpg                             2018 ősze, Végh László fotója

A kettő közt pedig az történt, hogy a Társasház 2017. áprilisában megszüntette a takarítást, mivel a számláit zárolták a kintlévőségek miatt. A Társasház ellehetetlenítése hosszú évek óta folyik, na de ezt majd egy másik posztban.... 

Szóval igaza van abban a polgármesternek, hogy senkinek nem szorítanak fegyvert a fejéhez, hogy ne vigye ki a szemetét a konténerhez, de ahol elkezdik hagyni felgyűlni a koszt és a szemetet, ott már könnyen hegynyivé nő a szemét. S valljuk már be, hogy bizony az önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő ugyan úgy hozzájárult ahhoz, hogy  ez a két ház olyan disznóóllá vált  amilyet ma látni, s most a Hős utcai „trehány lakókra” mutogat a polgármester. Persze, vannak trehányak, nem kevesen, akiktől mi magunk szenvedünk! De van ebben a Társasházban közel 50 háztartás amely rendesen fizeti a közös költséget és van még közel 40-50 háztartás - akiknek vannak elmaradásaik, de azok kezelhetőek lennének- akik próbálnak túlélni a Hős utcában. 

Miért nem számoljuk mi fel a szemetet? Mert egyes lakótársaink már másnap elkezdenék ledobálni az újabb szemetet, mi csak lakásfoglalóknak vagy bevándorlóknak mondjuk őket. Ahogy azt már jeleztük Önöknek rendszeres takarításra volna szükség, ahogy az korábban meg is volt. Jelenleg a vízórás lakások közös költsége 12.000 Ft. A nem vízórás lakások közös költsége közel 31.000 Ft-ra rúg. Ebben benne van a takarítás is.

Persze kifizetjük, s utána még menjünk le és takarítsuk el mások piszkát. Szoktuk, nem kevésszer. De mindig bekövetkezik egy pont, amikor az önkéntes takarítóink besokalnak, mer szedik-szedik, de aztán elmegy a kedvünk tőle. Hogy mindig ők, most már csinálja más! Na ezt követően szokott elszabadulni a pokol. 3-6 hétig ha hagyjuk felgyülemleni, akkor azt már képtelenség magunknak összeszedni. Kialakul a fertő, s a szemét csak gyűlik és gyűlik. Néha azért nekiugrunk, de akkor meg azzal szembesülünk, hogy nincs hely a konténerekben, s ahhoz a mennyiséghez bizony már külön konténer kellene. 

A Kontúr Egyesület elnöke rá is kérdezett erre a közmeghallgatáson, miért nem biztosítja az önkormányzat a takarítást, különös tekintettel arra, hogy az évi kb. 2,6 millióba került – míg az önkormányzat által később megrendelt takarító akció 23 millióba! Sokszor meghallgattuk az este folyamán, hogy az önkormányzat kötelessége felelősen gazdálkodni a kőbányai adófizetők pénzével, azonban mindez nem tűnik felelős gazdálkodásnak. Legutóbb szeptemberben volt 1/2 év után takarítás. Az hogy pontosan mennyibe került nem tudjuk, de azt hallani, hogy ez se volt olcsó. Mi 5 milliós összegről hallottunk. Hogy ebből mi igaz, nem tudjuk. 

S hogy ki szedi össze a szemetet, amikor már kialakult a fertő? Teljesen abszurd módon a szerhasználók általában, mert más nem hajlandó rá. Kijön a vállalkozó, aki kiadja 1-2 Hős utcainak a munkát, aztán ők tovább delegálják. Hogy mit kapnak a szerhasználok cserébe? Ki tudja? Ha nincs vállalkozó, akkor meg 1-1 díler intézkedik általában, akinek van hangja, s pénze. 

Visszatérve a közmeghallgatásra!

D. Kovács Róbert szerint nem az önkormányzat döntött, hogy a Társasházban megszűnjön a takarítás! Polgármester úr, ne nézzen mindenkit teljesen bugyutának, az önkormányzat többségi tulajdonos a házban!!!! A Társasházat a Kőbányai Vagyonkezelő kezeli!

S jött az újabb hergelés ellenünk: Az önkormányzat „a többi kőbányai ember pénzéből a Hős utcaiak trehány módon felhalmozott szemetét elvitette. Nem az önkormányzat dolga lett volna, hanem a Hős utcában élők dolga.”

Nem, polgármester úr, nem az itt élők dolga volt ez, hanem a társasházé, amiben önöké a döntő szavazat, hiszen mindig is több mint 50%-os tulajdonhányaddal rendelkeztek! Arról miért nem esik szó, hogy a Kontúr Egyesület a lakókkal már bizony tavasszal is kitakarította a 2 ház közötti részt 2 db 8 köbméteres konténert megtöltve. Sőt! a civil pályázatában (amit önök elutasítottak) vállalta volna 1-1 szemétszedő akció lebonyolítását a lakókkal együtt, amennyiben kapnak hozzá konténert. Hát nem kaptak, nem kaptunk! Így azért elég nehéz. Lássa be! Vagy a konténert is mi fizessük? Kezdjünk adománygyűjtő akcióba??? Egész Budapest a csodájára járna, hogy Önöknek ott van a 2,1 milliárd forint hogy a fenébe nem telik erre???

Maguk lemondták a takarítást, a helyi civil szervezetet kezdeményezéseit az elmúlt 1-2 évben nem támogatták, és most azzal vádolnak bennünket, hogy trehányak vagyunk, majd elpazaroltak egy csomó pénzt a takarítóakciókra, és most azzal uszítanak ellenünk, hogy a többi kőbányai tízmillióit kellett ránk költeniük, hagyták elburjánozni a koszt és a szemetet, és most erre mutogatva mondják, hogy mi hagytuk lezülleni a Hős utcát. 

Ez a maguk döntése volt!

Vajon a saját társasházukban is megszavaznák, hogy két évig egyáltalán ne legyen takarítás?

A következő részben a kerítésről és a biztonságról fogunk írni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hosutcahangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr10014484392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása