Hős utca hangjai

Hogyan egyeztet a X. kerületi önkormányzat a Hős utcai lakókkal?

2018. november 26. 01:59 - hosutcahangjai

Személyes tapasztalat az előzetes egyeztetésekről egyik lakó fiának levele

Kérem, segítsenek!

Mert a X. kerület tisztességtelen módon készül arra (nem kis hasznot remélve saját magának), hogy elvegye Anyukámék és még százötven család otthonát.

Édesanyám és Apukám 18 éve élnek a Hős utcában lakástulajdonosként. Tartozásuk nincs, a közös és rezsi költségeket mindig határidőre megfizették. Magam is többször laktam velük ott. Anyukámék döbbenettel fogadták, hogy otthonukat egyik napról a másikra le akarják rombolni. Ami ennél is rosszabb, mindezt úgy, hogy az ő, és a rajtuk kívül ott élő még több mint száz család érdekeit, (tulajdon)jogait, lehetséges lakhatási és kártalanítási igényeit semmibe veszik.

Csak, hogy a kívülálló még jobban bele tudja magát képzelni helyzetükbe,

 Anyukámnak 64, Apukámnak 68 évesen kellene új életet kezdenie a X. kerület tereprendezési tervei miatt.  

Félreértés ne essék, én is tudom, hogy a Hős utcában kialakult helyzet tarthatatlan, a Hős utcai otthonok jelen állapotukban hosszú távon nem biztosíthatják az élhető és biztonságos lakhatás feltételeit, és ez probléma.

Nem mindegy azonban, hogy erre a problémára, milyen megoldást eszközölünk, azt mi módon valósítjuk meg; és az sem mindegy, kinek és hogyan kell a felelősséget viselnie a kialakult helyzetért, és kinek mekkora áldozatot kell elviselnie mindezért.

 Utóbbi gondolatot: „Ki felel a Hős utcában kialakult helyzetért, és kinek kell annak következményeit viselni?”, kérem megjegyezni, mert még fel lesz említve írásomban alább…

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben, egy okos és etikus megegyezésben reménykedve kísértem el Édesanyámat 2018. nyarán a X. kerületi önkormányzat által kezdeményezett „előzetes egyeztetés a Hős utcai lakókkal” elnevezésű megbeszélésre.

Bizakodásom erősítette, hogy személyesen maga a polgármester, Dr. Kovács Róbert, Weeber Tibor alpolgármester, és a jegyző, Dr. Szabó Krisztián is részt vett a megbeszélésen. A személyes jelenlétet, azt, hogy egy munkaidő utáni délutánt erre áldoznak, – ekkor még – kedves és önzetlen gesztusnak gondoltam a hivatal részéről.

Pontosan a megadott időpontra érkeztünk Édesanyámmal, de már az előttünk lévők is fél-háromnegyed órás csúszásban voltak. Kritikus vagyok magammal szemben, ezért bevallom, türelmetlen ember vagyok, úgyhogy ha ez most egy sima hivatali ügyintézés lett volna, már zsörtölődni kezdtem volna. Most azonban sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, várnunk kell, nem is számítottam másra. Fontos most a türelem és a tolerancia, nem kis dolgokról folynak bent a polgármester irodájában a tárgyalások, nem szabad sürgetni. Anyukám ismerősként köszöntötte a megbeszélésre hívott többi lakót, köztük sok kisgyerekes családot. Egytől egyig tulajdonosok, ezt fontosnak tartom megemlíteni, mert a Hős utcával kapcsolatban általános az a nézet, hogy ott csak önkormányzati és sima bérlők, vagy rendezetlen jogviszonyok között lakók vannak. Magam is meglepődtem, hogy vagy százötven tulajdonossal kell egyeztetnie az önkormányzatnak. Ez, ugye tudjuk nem százötven embert jelent, hanem lakásonként minimum kettőt, mint Anyukámék esetében, vagy akár három vagy több családtagot is, kiskorúakat is beleértve. Tehát óvatos becsléssel is vagy félezer ember sorsa múlik ezeken a megbeszéléseken.

A kezdeti nyugalmam némi kétségbeesés váltotta fel, amikor az előttünk lévők a megbeszélésekről zokogva, felháborodva távoztak.

 Nem akartuk, mertük megkérdezni tőlük, mi történt odabent. Szavak nélkül is rájöttem, a kezdeti bizakodásom hiábavaló volt.

Ránk került a sor. Anyukámmal beléptünk a helyiségbe, ahol a polgármester, az alpolgármester, a jegyző és egy önkormányzati dolgozó fogadott udvariasan. Miután hellyel kínáltak, nem kezdeményeztek rögtön, majd rövid hallgatás után a polgármester nekünk szegezte: Adjuk elő mik az elképzeléseink a Hős utcai otthonnal, a jövőnkkel kapcsolatban!

Édesanyám rövid érvekkel előadta, hogy bár ő és férje nem szeretnének már idősen költözni, de elfogadják, hogy a Hős utcából menniük kell, s ahhoz, hogy egy másik otthonban újra tudják kezdeni életüket Budapesten vagy környékén, körülbelül tizenkétmillió forintra van szükségük. Aki kicsit is járatos az ingatlanárakban – aki nem, az lépjen fel bármelyik nyilvános ingatlan adás-vételi honlapra és tájékozódjon –, tisztában van azzal, hogy ez egy egyszobás Budapesti lakásért még áron aluli kérés is. Ráadásul úgy, hogy mint minden üzletben, Anyukám ebből hajlandó lett volna az ésszerűség határain belül engedni is.

A hangulat Anyukám kérése után hamar borúsra váltott, az álláspontok pedig fényévnyi távolságba kerültek egymástól, és ezzel párhuzamosan emelkedett a hangerő is.

 Azt, hogy ki mit mondott, és ki milyen stílusban, itt írásban, nevesítve már nem közölném, csak ha megfelelő garanciákat kapok arra, hogy később kijelentéseimért nem kezdhetnek ki engem, sem Anyukámat. Annyit azonban hozzátennék, hogy a kibontakozó feszült vitában a polgármester bölcsen hallgatott, részéről érhető okokból. A bizottság többi tagja azonban kevésbé volt visszafogott… Anyukám ajánlatára azt a választ kaptuk, hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy a Hős utcai lakások piaci ára csak három-ötmillió forint, és ennél többre ne is számítsunk. Anyukám ezt az ajánlatot természetesen elfogadhatatlannak tartotta.

 Csak a tisztánlátás végett: a Hős utcában a tulajdonosok körülbelül 25-30 négyzetméteres, egyszobás lakásokban élnek, illetve van olyan, aki két-három lakást is megvett, és ezt összenyitva 60-90 négyzetméteres otthonnal rendelkezik. Mivel tulajdonosok, fent kell tartaniuk otthonukat saját költségükre, karbantartják, szépítik azt. Tehát ezek nem az illegálisan elfoglalt, egyébként többségében önkormányzati kezelésű, szeméttel teleszórt, drogtanyává züllesztett lakások. Na mármost tessék megnyitni a már említett ingatlanos honlapokat, és ott megnézni, hogy a Kőbányán más utcákban vagy Budapest más kerületeiben hirdetett egyszobás lakások milyen árban vannak! A Hős utcai lakások egyetlen „bűne”, hogy a Hős utcában vannak. Ha ezek a lakások másutt lennének, ugyanolyan áron kelnének el, mint más budapesti lakások.

Hiába érveltünk a megbeszélésen is ezzel, a bizottságot láthatóan nem érdekelte Anyukámék sorsa.

 Arról próbáltak meggyőzni, hogy hárommillióból igenis lehet lakást venni, igaz, nem Budapesten,  dehát az előttünk lévő kishölgy is elfogadta, hogy akkor neki most Várpalotára kell költözni, mert ebből az árból csak ott tud egy kis házat venni. A már említett nem túl nagy türelmem itt kezdett elfogyni. Történész végzettségem lévén nem tudtam megállni, hogy múltbéli példával is szemléltessem ezt a kissé cinikus és felháborító érvet:

 „Tehát a választ értsem úgy, hogy Édesanyámékat az önkormányzat burkoltan fogalmazva bár, de internálni akarja, mint az ötvenes években az „osztályidegeneket” Budapestről a Hortobágyra?!”

Édesanyám és Apukám egész életüket Budapesten élték le. Mi feleségemmel, kisfiammal az agglomerációban, alig húsz kilométerre lakunk tőlük. A viszonylag jó közlekedésnek köszönhetően, Anyukám heti szinten jön hozzánk, besegít a gyereknevelésbe, mi is gyakran látogatjuk őket. Most pedig azt kellene elfogadnunk, hogy a X. kerületi önkormányzat miatt Anyukáméknak, nem önszántukból, kétszáz kilométerre kellene költözniük tőlünk?! 

Az már csak a ráadás, hogy (sokadszor felemelgetve az egekig szökött ingatlan árakat) nemigen hiszem, hogy ma bármely magyar településen lehetne hárommillió forintért bármilyen ingatlant is venni – még egy vályogházat sem a Hortobágyon. Kérdem én: Mi lesz azokkal a Hős utcai lakókkal, akiket a munkájuk Budapesthez köt? Vidéken hol, milyen munkát fognak találni? Ja, és munka nélkül persze hogy le fognak csúszni! Mi lesz azokkal a kisgyerekes csalásokkal, akiknek a gyerekei itt, a fővárosban járnak iskolákba?

Az internálásos hasonlatom valószínűleg kivághatta a biztosítékot, mert innentől az önkormányzat „támadásba” lendült. Továbbra is az ingatlan alacsony piaci értékét emlegetve, igazukat alátámasztandó a bizottság egyik tagja, vádlón azt vágta a fejünkhöz:

„Tán nem kellet volna bűnözéssel lakhatatlanná tenni a Hős utcát!”

Erre már Édesanyám is felhördült, de én sem tudtam visszafogni magam.

Anyukám nyugdíjas, mellette időnként (most is) dolgozik, szellemi munkát végez telefonmarketingesként. Anyagbeszerző asszisztens, a Matávnál számlázási ügyintéző, legutoljára telefon marketinges volt. Nevelőapukám harmincöt évig volt betegszállító és ápoló a SOTE Klinikán. Nem kell mondanom, ez makulátlan erkölcsi bizonyítványhoz kötött bizalmi munka. Magam, aki hosszabb-rövidebb ideig laktam a Hős utcában is Anyukámékkal, történész diplomával rendelkezem, jelenleg pedig az ország egyik fegyveres állami szervezetében dolgozom szakreferensként, itt most szándékosan nem írnám le, hol. Ehhez kapcsolódóan mérnöki tanulmányokat végzek az egyik vidéki város műszaki főiskoláján. Néhai Édesapám rendőrtiszt volt.

Azt hiszem ez, és hogy munkám kapcsán többször is „átvilágítottak”, mutatja, hogy a bűn legalább olyan messze áll tőlünk, mint az X. kerületi önkormányzattól az objektivitás és a tolerancia. Persze értem én, hogy egyszerűbb egy kalap alá venni mindenkit, és azzal nyugtatni a lelkiismeretüket, hogy csak néhány „Hős utcai drogost” teszünk utcára.

 A megbeszélés e pontján már ezek az érvek sem különösebben érdekelték az önkormányzatot. Sőt, továbbra is azt hangsúlyozták: Akkor is a mi felelősségünk a Hős utcában kialakult helyzet, ezért mi tehetünk arról is, hogy csak annyit ér az ingatlan, amennyit! Majd vádlón kérdőre is vontak: Mit tettünk mi azért, hogy a Hős utcai állapotok megszűnjenek?

A kérdést sem értem, nem is akarom érteni. Nekem kellene tennem az ellen, ami ellen tenni a rendfenntartó szervek, és pontosan a X. kerületi önkormányzat feladata lett volna?! Körülbelül olyan a kérdés, mintha azt kérdeznék, mit tettem én azért, hogy a „viszkis” vagy a móri mészárosok ne raboljanak és gyilkoljanak! Kissé emelt hangon fel is hívtam rá a figyelmet, hogy mi az állampolgárok vagyunk. Anyukámék X. kerületi lakosként nem mellékesen a polgármester választópolgárai, tehát nekik kellene képviselniük minket, és az adóforintjainkért fenntartani a rendet és közbiztonságot a Hős utcában is!

 Tehát az ott kialakult helyzetért nem Édesanyámék és a normális életet élő lakástulajdonosok vagy bérlők a felelősek! Sőt, azoknak a lakásoknak, amikben drogtanyát működtetnek, nagyrészt az önkormányzattól foglalták el illegálisan. Akkor, kérdem én, ki a hanyag tulajdonos, és ki is az oka az épületekben kialakult drogtanyáknak? Egy biztos, Anyukám és a családjaikkal ott élők lakásaiban nincsenek drogtanyák! Édesanyám elmondta, hogy nem érti, miért ő tehet a Hős utca rossz közbiztonságáért, elvégre ez az önkormányzat felelőssége. Ő az állampolgári kötelességét mindig teljesítette, ha drogost, gyanús személyt, esemény látott, mindig hívta a rendőrséget, akik persze nem jöttek, egészen az elmúlt hónapokig, amikor médianyomásra már muszáj volt  legalább a látszatott fenntartani, hogy a rendvédelem teszi a dolgát. Mint lakó, a közös költséget, rezsiszámlákat határidőre mindig befizette, a saját lakásukat és környezetét szépen rendben tartotta.

Újabb látszatmegoldást nyújtva, az önkormányzat másik felajánlott opciója az volt, hogy cserelakást biztosítanak. Ez így elsőre elfogadhatónak is tűnik, de… milyen cserelakást? Nem saját lakást ajánlottak, önkormányzatit, mindössze egyéves, tehát határozott idejű bérleti viszonnyal! Ja de kérem, aki most lemond a tulajdonjogáról és egy éves határozott idejű bérleti szerződést köt az önkormányzattal, azzal ott már ennyi gond se a lesz, a szerződés lejártával már lehet is utcára tenni!

Felháborító!

Sajtóból és a volt szomszédoktól is úgy tudja Anyukám, hogy ráadásul a Bihari úton ajánl fel „önzetlenül” bérlakásokat a X. kerület, ami egy ugyanolyan gettóvá züllesztett lakóház, mint a Hős utca. Ja, és mit ad isten, néhány éven belül ugyanúgy az elbontását tervezik. Egyébként a X. kerület 2,1 milliárd forintot kapott a Hős utcai lakók kártalanítására. Ha a megajánlott hárommilliós „kártalanításokkal” számolunk, marad közel 1,5 milliárd forint.

 Azt mire, kinek, kiknek szánják?!

Hamar átláttunk a szitán, és ez nem tetszett nekik. Anyukám még hozzátette, hogy egyébként is, ha lemondana a tulajdonjogáról, akkor a fiának és az unokájának milyen örökséget tudna hátrahagyni. Mire a bizottság egyik tagja cinikusan megjegyezte: Ugyan már, milyen örökség, csak egy Hős utcai?! Kikérem magamnak. Tehát a Hős utcaiak és az ő családtagjaik már örökölni se akarjanak? Páriák, jobbágyok, minek nekik tulajdon?!

Én meg erre azt mondom, a huszonegyedik században vagyunk, és igenis szeretnék örökölni Édesanyám után, még ha csak egy Hős utcait is, mert mint nagyon sok mindenkinek hazánkban, csak az ingatlan az egyetlen vagyontárgya. A majd felnövő kisfiamnak, jelen ingatlanárakat figyelemmel kísérve, lehet, hogy csak ennek a Hős utcai lakásnak az árával tudjuk majd elindítani az életben. Kérdem én, az önkormányzat „nagyurai” is csak úgy lemondanának az anyai ági örökségükről?!

Mivel az álláspontok nem közeledtek, egy idő után beláttam, hogy nincs értelme folytatni ezt a meddő vitát. Látta ezt a hivatal is, ezért „búcsúzóul” még megfenyegetett azzal, hogy ha most nem egyezünk meg, akkor élni fog a kisajátítási joggal, eszerint a földhivatal egyszerűen bejegyezi új tulajdonosként az önkormányzatot, amely akkor csak egy minimális kártalanítási összeggel tartozik. Értsd: ha ellenkezünk, még ennél is rosszabbul fogunk járni. Nem tudom, hárommillió forintnál még mi lehet kevesebb az ember otthonáért, és abból hol tudja azt pótolni bárki az országban bárhol a jelen ingatlanárak mellett.

 Összefoglalva, a X. kerületi önkormányzat

- saját (és ki tudja még ki, kik) önös anyagi érdekit szem előtt tartva készül közel százötven embert tisztességtelen módon megfosztani a tulajdonjogától, otthonától;

- azaz közel 150 családot és közel 500 embert, köztük időseket és kisgyermekeket tesz utcára, vagy „internál” messze a fővárostól, az eddig megszokott lakókörnyezetüktől;

- a módszerekben nem válogat: általánosítás, kollektív büntetés, személyiségi jogokat súroló sértések, fenyegetés és vádaskodás. Utóbbi azért, hogy az ott élő becsületes lakókat tehesse felelőssé a kialakult rossz közbiztonságért és lakhatatlan állapotokért, melyek bekövetkezését neki kellett volna megakadályoznia;

- törvénnyel fenyeget: A törvényt csúsztatással félremagyarázva azt mondja, kisajátítással minimális kártérítést fog csak kelleni fizetniük, mivel a Hős utcai lakások értéktelenek, a telek pedig filléres értékű. Ez eleve nehezen hihető egy belvárosi, hektáros méretű telek esetében. A törvény tág teret ad a kártalanítási összeg megállapítására, a kisajátítás során valójában figyelembe veszik az ingatlan településen belüli fekvését, közművekkel való ellátottságát, földrajzi és gazdasági adottságait. A Hős utcai telek pedig a fővárosban van, közművesített, jó közlekedési adottságokkal rendelkezik.

Az önkormányzat százötven család rovására akar egy részben általa elértéktelenített ingatlanhoz és általa filléresnek mondott, valójában értékes telekhez jutni, és megtartani 1,5 milliárd forintot abból a 2,1-ből, amiből az ott élőket kellene tisztességgel kártalanítania.

Kérem, segítsenek!

Mert a X. kerület tisztességtelen módon készül arra, hogy, milliárdos hasznot remélve saját magának, földönfutóvá tegyen százötven családot!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hosutcahangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr814393230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimbo75 2018.11.27. 10:38:13

Pertársaságot alapítva nem lehet esetleg ügyvédet keresni, vagy esetleg egy még működő és elég tökös civil szervezet segítségét kérni?

Nessike (törölt) 2018.11.29. 21:44:00

2011-ben elkezdték rebesgetni hogy a kormány akar egy olyan törvényt ami szerint bárki ingatlana kisajátítható, az illető kilakoltatható akkor is ha tulajdonos és nincs tartozása. Ebben az időszakban a Jobbik országszerte "hírlevél" aláírásokat gyűjtött. Ezt csak internettel és mobiltelefonnal nem rendelkező idősek írhatták alá. Engem elhajtottak azzal hogy túl fiatal vagyok mert nem töltöttem be a 65. évemet se.

Az aláírásgyűjtés után a Parlament megszavazta ezt a törvényt. 2/3 + Jobbik többséggel. Az első kilakoltatott egy idős hölgy volt. Kilakoltatása nagy port vert fel. Akkor ez a folyamat leállt, a törvény maradt. Vidéken voltak egyedi kisajátítások, de a tulajdonosok tiltakozása csak ritkán jutott média szintre. Ráadásul egy-egy család nem ugyanaz mint 150 család.

Akkoriban közösségi oldalakon sokfelé jeleztem hogy így van. Senki nem hitte el. Valóban hihetetlennek tűnik. Most a Hős utca esetében élni kívánnak a törvény adta lehetőséggel. Ennyi történik.