Hős utca hangjai

9. napirendi pont: KERÍTÉS

2018. november 12. 21:30 - hosutcahangjai

Rövid szemelvények a Társasházi Közgyűlésről

Megpróbáljuk összeszedni a kerítés üggyel kapcsolatos legfontosabb információkat, illetve érzékeltetni azt, hogy ha az önkormányzat nem áll el a kerítés építésétől és a tervezett élő beléptetős rendszertől, mindaz komoly jogi visszaéléseket jelent mind a Vagyonkezelő, mind az Önkormányzat részéről. Ebben a blogbejegyzésben olvashatóak a Társasházi Közgyűlésen elhangzott rövidke kis szemelvények is. 

 

A Társasházi Közgyűlés előtt tartottunk pár lakótárssal egyfajta Hős utcai kerítés konzultációt, felhasználva a kíküldött meghívót és előterjesztéseket.  Na persze itt a válaszok nem voltak adottak, hanem mindenki mondhatta, ami a véleménye. Az alábbiakban csak párat idéznénk: 

- Ebből a pénzből inkább fizessék ki a tulajdonosokat és ha a bérlők kaptak már cserelakást le is bonthatják az épületet hiszen erre adták a támogatást nem kerítésre.

- Miért nem csinálják azoknak a lakást, akik már kaptak másikat? Nem tudunk beköltözni, mert állítólag nincs pénz, hogy felújítsák! Legutóbb azzal zavartak el minket a Vagyonkezelőtől, hogy a gáz még nincs behúzva.  Bezzeg a kerítésre van pénz!

- Ha ez megvalósul akkor nemsokára jön a kijárási tilalom, áram a kerítésbe, gáz a lakóknak, minden tisztára mosás dózerrel. Szerintem Strasbourgban fel kell jelenteni öket! Lassan holokauszt lesz a Hős utcában. 

- A biztonsági őrök is emberekből vannak, fennállhat a veszélye annak, hogy megvesztegethetőek lesznek, s így semmit nem fog érni az egész rendszer. Ennyi pénzt kidobni az ablakon luxus.

-Kialakítottak a B házban a rendőrségnek egy pihenő helységet  (legalább is azt mondták, hogy az az övék lesz) ez azt jelenti, hogy a biztonsági őrök fogják a rendőröket is őrizni?

- Én költözni szeretnék, de 4,5 millió forintért nem akarom eladni a magántulajdonomat, amin semmi tartozás nincs.  A kerítés helyett az önkormányzat adna rendes vételárat az ingatlanainkért. Ezért majd 10 család tudna elköltözni és máshol lakást venni. 

- A 2 háznak mindig is a Hős utca volt a főbejárata, most ha ezt elvennék az a menekülési útvonalat tekintve igen csak aggályos. Kérdés, hogy minderről tud-e a Tűzoltóság, hogy a felvonulási területüket lefalazzák?  

-Szerintem az önkormányzat a 2,1 milliárd forintból a sportpálya kerítését építi meg előre.

KÉPVISELŐ TESTÜLETI DÖNTÉS

A 2018. október 18-ai Képviselő Testületi ülésen (videofelvételen 1:21-nél látható) hirtelen napirendi pontra vették a Hős utcában felhuzandó kerítés építését, melyet a Képviselő Testület 14 igen és 3 tartózkodás szavazat mellett szavazott meg. A Jegyző tájékoztatásban elmondta, hogy a lakókat nem terheli majd célbefizetés, hanem egészen egyszerűen a magántulajdonosokra eső részt lelakja. 

A lelakja szócska megérne egy litániát, de erről majd talán egy kicsit később. 

KÖZGYŰLÉS

Amúgy még sosem fordult elő, hogy 5 biztonsági őr kíséretében lépjünk be a Vagyonkezelő területére. A Társasházi közgyűlésen ugyanis csak a magántulajdonosokat illetve a meghatalmazottaikat engedték be. Lakótársainkkal és a Kontúr önkénteseivel a közösségi beszélgetéseken átbeszéltük, hogy annak érdekében, hogy minél jobban hallassuk a hangunkat az kell, hogy minél többen elmenjünk a közgyűlésre. Aki valamilyen oknál fogva nem bír eljönni, azok pedig adjanak meghatalmazást lakótársaiknak. Nem volt könnyű mindez, hiszen rá kellett jönnünk, hogy alig ismerjük egymást. A közösségi beszélgetések óta kezdtünk el mi is egyre inkább és egyre többet beszélgetni egymással, s próbáltuk meg lakótársainkat felkopogtatni, már akiket ismerünk. A Kontúrosok meg próbáltak minden háztartással kapcsolatba kerülni, s leinvitálni őket a közösségi beszélgetésekre. Eddig mindenki azt gondolta, hogy maximum 10 „normális lakó van” a két tömbben, de rá kellett jönnünk, hogy ennél jóval többen vagyunk. Eddig mindenki visszahúzódottan tűrte a mindennapokat, s nem nagyon beszélgettünk egymással. Mára rádöbbentünk, hogy élnek itt a Hős utcában normális lakók, akik képesek közös platformra helyezkedni. Nos ilyen volt a Társasházi Közgyűlés is, amelyre azért mentük el oly sokan, mert szerettük volna ha hangot adni az elviselhetetlen tehetetlenségnek, hogy még mindig kénytelenek vagyunk itt lakni, másrészt annak, hogy nem lehet mindent lenyomni a torkunkon. Vagyunk és hangot adunk az igazságtalanságok ellen!!!

 

A  Társasházi Közgyűlésen a 9-es napirendi pontot avagy a KERÍTÉS napirendi pontját a társasház képviselője a következő tájékoztatással harangozta be:

Közös képviselő: A kerítés építése összesen 131 millió forintból áll. Ez az összeg két komponensből áll. Egyrészt maga a kerítés építéséből, amely 15 millió forintos keretösszeg, és a fennmaradó összeg alapvetően mind a két rendszernek az üzemeltetése. Ezt az önkormányzat tulajdonosi döntés alapján hozta meg erről a határozatot. Arról kell Önöket tájékoztatnom, hogy a képviselő testületi tagok 14 igen és 3 tartózkodás szavazat mellett hozta meg. Tehát ezt szerettem volna Önökkel ismertetni.

 

VITA és FELSZÓLALÁS RÉSZLETEK A KÖZGYŰLÉSRŐL 

Lakó: Első kérdésem az lenne, hogy ennek az üzemeltetése hogy és mint működne? Biztonsági őrök lennének az utcában? Igen. Ezt abszolút felejtsük el. Ezt azért is mondom, mert egy: meg lenne vesztegetve........A rendőrség se tudott rendet rakni...... Ezt csak úgy lehetne megszüntetni, hogyha mind a két háztömbbe 24 órás rendőrségi felügyelet ki lenne nekik fizetve, fogalma sincs, hogy lehet megoldani, ez csak egy idióta, kreatív ötlet volt, .......Maguk nem tudják, mit jelent az, hogy tényleg úgy megfenyegetve lenni, hogy az életükkel játszanak. És ez a 130 millió forint ez egy akkora kidobott pénz lenne az önkormányzat részéről, hogy nem tudják ép ésszel felfogni. .........Higgyék el, ezt az ottani lakosokra kéne költeni, és azt hiszem, hogy ebben itt mindenki egyetért velem, hogy ott ezzel Önök még nagyobb disznóságot teremtenek.... 

Lakó: Én egyet szeretnék kérdezni. Ha kerítést húznak, akkor itt az a kérdés, hogy biztos, hogy lebontják a házat, vagy nem?

Közös képviselő: Erre vonatkozólag én nem kaptam semmi erre irányuló megkeresést, tájékoztatást.

Lakó: Ha én valamit le akarok bontani, akkor nem költök rá 130 milliót.

Közös képviselő: Közös képviselőként nem kaptam még semmiféle tájékoztatást erre vonatkozóan. Nyilvánvalóan, ha a társasházat megszüntetni akarják, akkor arról tájékoztatják a közös képviselőt.

Lakó: Hivatalosan még nem tájékoztatták még Önt arról, hogy a házat megakarják szüntetni?

Közös képviselő: A lebontásról konkrétan, vagy arról, hogy mi lesz az ingatlan sorsa, még nem tájékoztattak.

Lakó: Akkor mi értelme volt, aki normálisan fizeti, hogy elköltöztessék, ha nem bontják le a házat?

Lakó2: Talán félreértettem az előbb, amikor azt mondta, hogy Önök nem tudnak arról, hogy az önkormányzat 2019. december 31-el le akarja bontani ezt az épületet. Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy ezt hogy lehetséges? A Vagyonkezelő, aki ugye végül is a háznak a kezelője, hogyhogy erről nem tud? Hogyha erről tudna a Vagyonkezelő, akkor másképp állna az egész kerítéshez. A hölgy kérdezte, hogy 1 évre van-e a kerítés. Utána mi lesz a kerítéssel? Azt a választ kapta, hogy ez is a tulajdonosoké. El fognak vinni egy darab vasat, vagy mi lesz ezzel?

Vagyonkezelő: Azt elmondanám, hogy a tulajdonos fog erről is dönteni. Ha és amennyiben ezek a kihelyezések, illetve megvásárlások mennek, az Önkormányzat fog tulajdonba kerülni.

Kontúr: A kerítés helyett két dolgot javasolnak most itt a jelenlévők ha jól értem: egyrészt, hogy a rendőrség ne évente egyszer razziázzon, most azért az elmúlt napokban volt razzia, az tök jó, de az elmúlt félegy évben meg nem volt egy se. ... Ez az egyik, ami nagyon fontos szerintünk. .......Ugye a rendőröktől mi mindig azt a választ kapjuk, hogy ők miért nem jöhetnek be a lépcsőházba, azt mondják, hogy mert ez magántulajdon, nem lehet bejönni. Erre lehetne viszont az a megoldás viszont ha elfogadná a társasház, hogy a rendőrségnek adjon lehetőséget és jogot arra, hogy a társasház területén többször megjelenjen, akár a lépcsőházakban, vagy bárhol máshol. Ez még mindig olcsóbb megoldás, mint kerítést húzni.

Vagyonkezelő alkalmazott: Bocsánat, csak közterületen tudnak eljárni. A rendőrségi törvény alapján közterületre szól, és külön megállapodás kéne, de nyilván azt nem fogja elfogadni…

Lakó: De hogyha itt ezt most közösen elfogadjuk, hogy ehhez hozzájárulunk, akkor arra lehet hivatkozni.

Ügyvéd: Az első kérdésem akkor lenne a közös képviselő asszonyhoz, hogy ugye itt már szóba került, utólagos térítési igény mellett finanszírozná az önkormányzat ezt. Ez azt jelentené, hogy 131  millió forintot megfinanszíroz, amiből egy rész az építkezés és a fenntartási költség, és később azt lelakja, beszámítja az ő közös költség fizetési kötelezettségébe. Ez hány év alatt történne meg, ez a beszámítás a tervek szerint?

Közös képviselő: Erre még nem kaptunk választ.

Ügyvéd: Következő a helyzet: fogalmazzunk úgy, a jogi csavar a történetben. Egyértelműen úgy rendelkezik a társasházi törvény, és egyértelműen úgy rendelkezik a háznak a saját SZMSZ-e is, hogy (idézek): az ingatlan rendes gazdálkodási körét meghaladó kiadásokhoz valamennyi tulajdonostárs szavazata szükséges. Ezt a kerítést, én azt gondolom, sok mindennek lehet és kell tekinteni, de ez egy rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás az én értelmezésem szerint. Még akkor is, ha valójában előlegként az önkormányzat nyújtja ennek a finanszírozását, és utólag lelakja. Ez akkor is kiadás, akkor is rendes gazdálkodást meghaladó beruházás. Az én jogi álláspontom tehát az, hogy ezt csak akkor lehetne megépíteni ezt a kerítést, ha valamennyi tulajdonostárs igennel szavazna rá. Borítékolhatjuk, hogy az önkormányzatnak, bocsánat, a társasházkezelésnek, és az önkormányzat képviselőjének és az itt jelen lévő kollégáknak nem ez lesz az álláspontjuk. Én arra kérnék mindenkit, hogyha erről szavazunk, hogy mindenki lelkiismerete és belátása szerint szavazzon, de tudja azt, hogy itt felmerülhet egy nagyon éles jogvita azzal kapcsolatban, hogy minden tulajdonostárs kell-e ehhez, vagy elég az önkormányzat illetve a többség szavazata.

 Lakó: Mit jelen pontosan itt az egyhangúság?

Ügyvéd: Az egyhangú azt jelenti, hogy valamennyi és összes tulajdonostárs, aki csak létezik, de egy kevésbé konzervatív értelmezés szerint is mindenki, aki itt van, annak egyszerre igent kéne mondani. Szerintem az összes tulajdonosnak igent kéne mondani ahhoz, hogy ez megszülethessen, de minimum minden itt jelenlévőnek igent kéne mondani. Máskülönben nem lesz érvényes, létező határozat.

.....Ezt a határozott véleményem szerint nem lehet, csak egyhangú többséggel elfogadni. A másik gondolat: tehát az a koncepció, hogy valaki csak úgy mehet haza, hogy igazolja magát, ez tudjuk, hogy társasházakban is portaszolgálatok működnek, de ez annál sokkal több. Az nem így működik. Az, hogy valaki csak úgy megy haza, hogy bemutatja a személyi igazolványát, (tegyük fel, hogy működne ez a rendszer), az olyan szintű személyes adatkezelési visszaélést valósít meg, és egyébként is olyan alapjog megvonást, az intimszférához, mozgáshoz, szabadsághoz való jog megvonását, hogy egyszerűen fundamentális szinten sértik az ember magánszféráját. Konkrétan az új adatvédelmi jogszabály, az európai rendelet, amire az előbb kolléga úr nyilatkozott, egyszerűen nem tartalmaz jogcímet, amely alapján kezelhetné azokat az adatokat a társasház, hogy valaki ha hazamegy, akkor bemutatja a személyiét és fölírják. Tehát valószínűleg a házkezelésnek az lesz az álláspontja, hogy ez ilyen hozzájárulás alapú adatkezelés, de a hozzájárulás alapú adatkezeléshez az kell, hogy önkéntes és befolyásmentes legyen, s ha az ember nem mehet haza anélkül, hogy megadja a személyes adatát, akkor ez nem önkéntes hozzájárulás. Ez tehát egy másik alapvető jogsértés a kerítéssel kapcsolatban, hogy túl az alapjogokon, a személyes adatkezelés sem megoldható ezzel a konstrukcióval. Ezért én az általam képviselt tulajdonostárs nevében ennek az elutasítását javaslom jelen formában.

Az általam elmondottak jegyzőkönyvben szereplése kulcskérdés azzal kapcsolatban, hogy a most megszülető határozat, kétséges legitimációjú, a végrehajtása az megtörténik-e egyáltalán.

Lakó: Amit én szeretnék mondani, és amiért én fenntartásokkal kezelem ezt a kerítés ügyet, az egy félmondat az utólagos térítési igény mellett, mégpedig azért, mert ugyanez a félmondat szerepel a feldúcolási hányadok kiosztásakor is, ugyanígy ráterhelték a lakásunkra a százezer vagy annál magasabb összegeket és ugyanez fog történni, ha ezt mi megszavaznánk, vagy igent mondanánk, mert az utólagos térítési igény sajnos ezt jelenti, és ez a legkisebb lakásonként is körülbelül 430.000 forint. Utólagos térítési igény benyújtását jelenti

Közös képviselő: Ennek ellentmondanék, a dúcolásnál célbefizetési kötelezettség került előírásra a tulajdonosok részéről, de igen,  a többi megállapodás kapcsán került utólagos költségtérítés, ahol kompenzálták is.

Lakó: Csakhogy a szerződésben szerepelt, hogy utólagos térítési igény mellett. Kérem jegyzőkönyvezzék, hogy ez oknál fogva nemmel szavazok. Ekkora terhet nem szeretnénk bevállalni.

Közös képviselő: Tehát a határozati javaslat úgy szólna, hogy a társasház pénzügyi forrásának hiányában a társasház hozzájárulását adja, hogy a társasház közös területének védelme és a terület illetéktelen személyek általi használatának megakadályozása érdekében a Budapest Főváros X. Kerületi Kőbányai Önkormányzat mint társasház 58.047/100.000 tulajdoni hányad arányú tulajdonosa saját költségén, utólagos térítési igény mellett az ingatlant a telekhatárok vonalában körbekerítse és a társasház területére a bejutást a technikai és személyi feltételek biztosításával, élőerős beléptető rendszer kialakításával biztosítsa. A közgyűlés elfogadja, hogy az ingatlan körbekerítését követően a társasház területén a tulajdonosok, az igazoltan a társasházban lakó vagy ott helyiséget bérlő és bejelentett család tagjai, valamint a hozzájuk érkező látogatók 2018. október 21-re meghirdetett közgyűlési meghívó mellékeltét képező vázlatnak megfelelően a Zách utcai kapun keresztül, az itt kialakított élőerős őrzési ponton keresztül, kizárólag regisztrációt követően, személyazonosító okmány, lakcímkártya ellenőrzése, adatfelvétel, (név, születési név, születési dátum, bejelentett lakcím) léphetnek be. A közgyűlés elfogadja, hogy a Kőbányai Önkormányzat mint tulajdonostárs 0-24 órás élőerős beléptetést a társasház kapujánál két fővel, állandóan, 2019. december 31-i befejezési határidővel biztosítja. A közgyűlés elfogadja, hogy az élőerős őrzés, és a társasház közös területe beléptetésére vonatkozó szabályok okirati rögzítése érdekében a Kőbányai Önkormányzat tulajdonostárs költségére utólagos térítési igény mellett a közös képviselő intézkedik a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására, és a beléptetés során alkalmazandó regisztráció miatt a társasház részére az adatvédelmi szabályzatot elkészítteti. A közgyűlés elfogadja és meghatalmazza a közös képviselőt, hogy a társasház nevében Kőbányai Önkormányzat mint tulajdonostárs által előfinanszírozott, az ingatlan körbekerítésének, kerítéses kapu készítése, a társasház területének élőerős beléptető rendszer feladataival, technikai és személyi feltételek biztosítása, valamint az ehhez szükséges okiratok, SZMSZ módosítása, adatvédelmi szabályzat elkészítésével kapcsolatos költségek, társasház általi utólagos megtérítése, legfeljebb 131 millió forintos keretösszeggel, kompenzációs szerződést kössön a Kőbányai Önkormányzattal. Kőbányai Önkormányzat a kompenzációra a ténylegesen felmerült költségek esetében a társasház felé kiállított számla kiállítását követő hónap első napjától jogosult.

Ki az, aki egyetért ezzel a közgyűlési javaslattal? Ki az, aki nem? Ki az, aki tartózkodik? Nincs tartózkodó. 58.619/100.000 tulajdoni hányad igen szavazattal, 8413/100.000 nem, 0/100.000 tartózkodás mellett a tulajdonosi közösség elfogadta a társasház közös területeknek védelmére a (…) kerítésépítést.

Ezt követően:

Ügyvéd: Jegyzőkönyvbe mondanék három nagyon egyszerű dolgot, megint szó szerint: a Társasházi törvény 38. § (3) bekezdése alapján az előbb elhangzott határozatot kizárólag valamennyi tulajdonostárs igenlő szavazatával lehetett volna elfogadni. Aki ezt az előbbi szavazás eredményeként az előbbi határozatot elfogadottnak tekinti és fogadja el, az jogsértést követ el, és aki egy ilyen aránnyal elfogadott fenti határozatot végrehajtja, az ugyancsak nyilvánvaló jogsértést követ el.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hosutcahangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr1114353327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.